Jellemzően éjjel szívnak vért, de az éhes poloskák nappal is támadhatják a gazdaszervezetet.
A fő ártalmat okozó imágók számukra optimális körülmények közt 2-3 naponta, mintegy
10-15 percig tartó vérszívás céljából keresik fel gazdaszervezetüket. Azonban az ivarérett
alakok jól tűrik az éhezést: táplálkozás nélkül akár 4-6 hónapig(!) is életben maradnak,
bár a peterakás ekkor szünetel. A nőstény az első vérszívást követően kész a párosodásra,
majd megkezdi a peterakást; élete végéig naponta 1-5 petét rak le jellemző búvóhelyein.
A megtelepedés kezdeti fázisában csak a hálóhely közelében fedezhetjük fel, azonban kitűnő
rejtőzködő képessége miatt ez nem könnyű feladat. Jelenlétére elsősorban a reggel felfedezett
csípésnyomok és a viszketés hívja fel a figyelmet. A megtelepedés utáni 2-3. héttől
kezdődően már nem csak a csoportba tömörülő élő rovarokat, hanem a levedlett lárvális kültakarókat,
valamint barnás-fekete ürülékfoltjaikat is felfedezhetjük. Ha ekkor nem történik
hatékony védekezés, a poloskák teljesen „belakják” a helyiséget, és minden padló- és falrés,
repedés búvóhelyükké válik, nyomuk pedig felfedezhető a tapétán, a falakon, a függönyön és
a kárpitokon is.

Legerősebben fejlett ösztöne a fénytől való irtózás, ezért rejtett életmódot folytat.
Nappal hasadékokban, résekben, nyugodt, sötét, szűk, védett helyeken tartózkodik. A levegőmozgás iránt
kifejezetten érzékeny, a hangoktól is visszariad, ezért huzat- és zajmentes helyeken húzódik meg, olyan
mélyen, hogy háta és hasa is a rejtekhely falával érintkezzen. Mindig menekülésre készen, fejjel kifelé
helyezkedik el.