Fáraóhangya

Monomorium pharaonosis

Monomorium pharaonosis
Sárgásbarna 2-4 mm

Kérjen visszahívást!

Jellemzői

Afrikai eredetű faj, amely ma már minden kontinensen előfordul. Elsősorban a trópusokon
gyakori, de a mérsékelt égövön is széles körben elterjedt, és megtalálható olyan fűtött épületekben,
ahol megfelelő táplálék folyamatosan rendelkezésére áll.
Hazánkba is behurcolták.
A fáraóhangyák a fészket nehezen megközelíthető, meleg (25-30 ºC), nedves (RH≈80%) helyen
alakítják ki, gyakran az épületek falában, fűtő- és melegvíz vezetékek közelében. A kolónia
nagysága néhány tucattól a több százezer példányig terjedhet.
a kolóniában jellemzően több királynő van jelen, a fáraóhangya többkirálynős (polygyn) faj. A
megtermékenyítés gyakran rajzás nélkül, a bolyon belül történik, ilyenkor a nőstény el sem hagyja
a fészket, a boly egy újabb leánykolóniáját hozza létre. A petétől az imágó megjelenéséig általában
35-42 nap telik el. 

A petéből egy héten belül kel ki az első stádiumú lárva, fejlődése kb. 3 hétig tart.
A hímek élettartama a párosodás után kb. 2-3 hét, a királynő kb. 1 évig él. A dolgozók élettartama
mintegy 50 nap.
A kolónia túlnépesedése esetén egy királynő néhány dolgozóval és lárvával új kolóniát alapít.
Azokon a területeken, ahol már sikeresen megtelepedett, ez terjedésének fő módja.
Rejtett életmódot folytatnak, a helyiségekben a dolgozókkal találkozunk.
Az épületekbe kizárólag passzív úton kerülnek be, az épületen belül aktívan terjednek tovább.

Irtása

  • Cél: a terület fáraóhangya mentesítése, majd az elért mentesség fenntartása
  • Megelőzés: gyakorlatilag lehetetlen
  • Irtás: Mérgezett csalétek felhasználásával (gél, granulátum), melyet a dolgozók a bolyba visznek. Alkalmazásukkal egy időben bármilyen egyéb rovarirtószer kijuttatásától tartózkodjunk, mert a fáraóhangyák az idegen anyagokra igen érzékenyek, azt elkerülik, így az irtás eredménytelenné válhat. A fáraóhangyák kiirtása több hónapot is igénybe vehet, elsősorban juvenoidok alkalmazásától várható eredmény. A csalétket érdemes a fáraóhangyák eltűnését követően még hosszabb ideig a területen hagyni. A sikeres irtást követően zárópermetezés végezhető.
Fontos: a Magyarországon őshonos, a lakásba csak „betévedő” hangyákkal ellentétben a fáraóhangya esetében maga a boly is az épületben található. Itt a bolyt magát kell elpusztítani, egyéb hangyáknál csak az épületbe bejutó egyedeket.

Kérjen árajánlatot!

Használja árajánlatkérő űrlapunkat, vagy vegye fel velünk a kapcsolatot valamelyik elérhetőségünkön!

Comments are closed.