Részt venni Keszthelyen a Velutina szakmai napon olyan érzés volt, mint a katasztrófafilmekben. Amikor szakértői réteg egy kis csoportja már biztosan tudja, hogy a veszély elkerülhetetlen, és vért izzadva dolgoznak azon, hogy felhívják rá a figyelmet és mentsék, ami még menthető.
A nemzetközi szakmacsoport célja, hogy stratégiát alkossanak az ázsiai lódarázs elterjedésének lassításában.
Hogy valójában mekkora a veszély, azt még nem támasztják alá konkrét statisztikák, de empirikus adatok, megfigyelések, és bejelentések alapján tudjuk, hogy Nyugat-Európában elterjedése óta jelentős károkat okozott a méhállományban. Ugyanis az ázsiai lódarázs előszeretettel vadászik háziméhekre és más beporzó rovarokra. Kártétele pedig ökológiai és gazdasági vetületén túl humánegészségügyi kockázattal is jár, mert európai társaihoz képest agresszívabban védi a fészkét, extrém esetben pedig mérget is spriccelhet az ember szemébe.
Ami pedig talán a legelrettentőbb az az, hogy az ázsiai lódarázs kolóniája 5-15x népesebb lehet, mint a európai lódarázsé. Számokkal illusztrálva, ez azt jelenti, hogy míg az európai lódarázs kolóniája 200-400 dolgozóbál áll, az ázsiai lódarázs fészkei 1500-6000 egyedet is tartalmazhatnak. Ráadásul nagyon hatékony ragadozók, elképesztő vadászati szokásaik vannak. Képesek pszichológiai blokádot képezni azáltal, hogy folyamatosan őrködnek a kaptár előtt, és röptében vadásszák le a méheket. Egy idő után pedig a méhek nem mernek kirepülni, és a kaptáron tobzódva, leblokkolva várnak. Ily módon egyetlen nagy darázsfészek naponta akár több száz méhet is elpusztíthat.
A Délkelet-Ázsiából behurcolt Vespa Velutina (=Ázsiai lódarázs) 2004 körül kezdett elterjedni Dél-Franciaországban és az elmúlt 20 évben a kedvező klimatikus viszonyok – és az egyébként is nagyon ellenálló és strapabíró szervezetük – lehetővé tették, hogy egész Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában és Olaszországban, Svájc és Németország bizonyos részein is megtelepedjen. A szakmacsoport munkája során együtt dolgozott Németország, Olaszország és Franciaország szakértőivel, akiknél a Vespa Velutina elterjedése már előrehaladott stádiumban van.
A konklúzió: Jelen fázisban annyit tehetünk, hogy minél nagyobb ismeretséget teremtünk a Vespa Velutinának, és monitorozzuk. Megpróbáljuk elkerülni, hogy újabb gócpontok alakuljanak ki itt Közép-Európában, mert jelenleg ez a villámháború-szerű terjedési dinamika (Vas Zoltán) jelenti a legnagyobb kockázatot. A nemzetközi szállítmányozás miatt bármikor, bárhol felbukkanhatnak az egyedek. Ha azonban széles körben ismert a faj, és időben észlelik és bejelentik az emberek, megakadályozható, hogy az új nemzetség elszabaduljon.
A kritikus időszak ebből a szempontból késő nyárra és kora őszre tehető, amikor az új királynők kirepülnek a fészekből. Ha nekik sikerül búvóhelyet találni, és áttelelni, akkor következő évben már hatványozott a kockázat.
A detektálásukban azonban nincs könnyű dolgunk. Maguk az egyedek nem feltűnőek, de színezetükben jelentősen eltérnek az őshonos darazsaktól. Toruk és fejtetejük fekete, a potroh lemezkéi is feketék, keskeny sárgás hátsó szegéllyel, kivéve a 4. hátlemezkét – ha esetleg van módunk számolgatni –, ami túlnyomórészt sárga. Valamivel kisebb, mint az európai lódarázs, a dolgozók és a hímek testhossza 2-2,5 cm, a királynőé elérheti a 3 cm-t. Különleges ismertetőjegye talán a lába. Úgy néz ki ugyanis, mintha fekete nadrágot hordana, kínosan magasra felhúzott sárga zoknival. (Imádom Vas Zoltán leírásait, remélem nem bánja, hogy ennyit idézem.)
Életciklusa során három fejlődési szakaszon megy át. Az embrió fészekben még a királynő nevelgeti az első néhány dolgozót, a primer fészekben pedig elkezd népesülni a család. Ezek a kisebb fészkek gyakran ember lakta területek közelében is fellelhetők, eresz alatt, játszótereken, kutyaházakban, stb. Ebből azonban áttelepülnek később, és létrehoznak egy szekunder fészket, ez lesz a többszintes palota, amelyben a nyár végétől a következő generációt alkotó királylányok és királyfik is nevelkednek. Ez utóbbit azonban jellemzően – de nem kizárólagosan – lombhullató erdős, fás területeken, a lombkorona 20 méteres magasságába bújtatják el, és maga az építmény magassága elérheti az 1 métert. Szabad szemmel azonban ebben a magasságban, a levelek és ágak rejtekében nehezen kivehető.
Akármit észlelünk is, mindenképpen értesítsük a Velutina Felderítő Egységeket, akik kellő ismerettel rendelkeznek, hogy felmérjék a kockázatot és az elszaporodás lehetőségét minimálisra csökkentsék.
E-mail: [email protected]
